Felbolydult a vidék. Az éjszaka kővé fagyasztott kutyák kiolvadtak és a dobok hangjával együtt vonyítanak. A levegőben madarak vijjognak. A szél felélénkült, süvítve rázza a jurták ponyváit, rémisztő hanggal ébresztve a bentlakókat.
Én állok középen, egyenesen Kerecsen sátrával szemben, hátam mögött dobosaim püfölik a dobokat. A vállamon kísértetiesen lobog a fehér sámánköpeny, a vállán az apró csöngettyűk hangosan sírnak a szélben, a kis tükrök az érkezők szemébe villantják a hajnali nap fényét. A dob hangja a bennem élő szellemek harci sikolya, testem révületben ringatózik.
A főnöki jurta ajtaja feltárul és szemben velem a napfényre lép fekete köpenyében a Nagy Sámán. Hasonlóan díszes az ő ruházata is, a fényes lemezek másodpercekre elvakítanak.
Elengedem a dobverőket, földre dobom, ahogy a hangszerem is. Csupán a hátam mögött diktálják az ütemet. Emberi ésszel felfoghatatlan módon vonaglom, mint egy rángógörcsös idegbeteg.
Mindezt túlszárnyalja ellenfelem. Kerecsen teste éjfekete csődörré vedlik át. Ott magasodik előttem a lobogó sörényű állat, és az én lábam ütemre dobban, testem érzi a változást.
További részletek: Képes utazás a Sámánok világába
