Feldobom a kést. Csupán egy szemvillanásnyi idő, míg forog a levegőben, majd újra tenyerembe simul a gyöngyházfényű műanyag markolata. Meredten figyelem az előttem heverő mozdulatlan áldozatomat. Meg kell tennem – biztatom magam. Felemelem a kezem és egyetlen lendülettel belevágom a kést, utána még kétszer lecsapok. Az utolsó ütésnél benne hagyom a pengét, várok és csak nézem, ahogy a kés nyele rezeg a levegőben. Most kiderül, mennyire is volt bolond az öreg Gyogyós Józsi. Őt a sitten mindenki csak így emlegette, pedig egyáltalán nem volt elmebeteg. Tőle tanultam a varázsszavakat, és ma is emlékszem minden szavára. – Az leszel, amibe háromszor belemártod a késed, és ha ezt még kétszer másnál is megismétled, te leszel a mester! A mester – suttogta az öreg révülten, miközben én vakartam a fejem ennyi hülyeség hallatán. Sosem kérdeztem, hogy mi abban a jó, mindig csak legyintettem, és megértően bólogattam, de most magam is kipróbálom. Azt hiszem, vagyok én is olyan őrült, mint Gyogyós.
– Na, én most kenyér leszek – röhögök fel kényszeredetten, és miután kihúzom a késemet az utolsó darab szikkadt kenyeremből, elmormolom a bűvös szavakat. – Fam-van-bom. Fam-van-bom.
Szédülök, mintha kirántották volna a széket alólam. Csattan a háttámla a padlón, a fejem hozzácsapódik a kövezethez.
Azt hiszem, elájultam.
– Mi a tököm! – emelem fel a sajgó fejem. – Tuti, hogy agyrázódást kaptam, vagy valami hasonlót. Á! – pislogok körbe. Ezt csak álmodom, vagy valami filmforgatás közepébe csöppentem?
Forgatom a fejem, de sehol nem látom a rendezőt vagy az operatőröket, csak a statiszták kavarognak összevissza. Lassan eszmélek, kábultan figyelem az engem körbevevő eseményeket és ráeszmélek, itt nincs sehol stáb vagy valami hasonló, ez egy nagyon is valóságos csata.
