Kathy két kézzel fogta a fejét. Forgott vele a világ, hanyatt feküdt a szálloda hideg márványpadlóján.
– Hogy kerültem ide? – támaszkodott a könyökére. – Mi történt?
A félig nyitott fürdőszoba ajtajába kapaszkodott, hogy felhúzza magát a padlóról. Percekig nem merte elengedni az ajtófélfát, attól tartott, visszazuhan. – Az a férfi… a szobapincér… Elkábított? – meredt maga elé. – John! – rándult össze a teste. – Ugye őt nem bántotta? – fordult a szoba felé. – John mindig olyan mélyen alszik, remélem, most sem ébredt fel.
A falba kapaszkodott, úgy vánszorgott vissza a szobába. A félhomályban is jól látszott, hogy minden a helyén van, vagyis semmit sem loptak el, csak egy valami tűnt el. John.
Kathy szédülten állt, mint aki álomból tért magához, vagy inkább egy elképzelt világból, és az élet most gonoszul az arcába csapta a valóságot. John volt álmai férfija, és az álom elhitette vele, hogy neki, a rút kiskacsának egy herceg jutott, aki most nincs sehol.
Újra és újra végigfuttatta a szemét a szobán. Az ágy takarója gondosan eligazítva, minden ránc elsimítva. Ránézésre pont olyan volt, mint amikor megérkeztek és a személyzet tökéletes szobát adott át nekik. Még a díszpárnák is mértani pontossággal feküdtek a halvány rózsaszín selyemtakarón, sőt, az ágy végében két törölköző hattyú is pöffeszkedett. Ezt a tökéletes összhangot egyedül csak a földön heverő ruhái törték meg, mintha csak az előbb dobta le volna magáról.
Kathy tovább bámulta a szoba közepén álló ágyat. Az agya nem bírta felfogni, amit látott. – Mit csináljak? Hol van John? – Magára kapta a ruháit, majd önkéntelenül a fürdő felé fordult, megmosta az arcát, és gépies mozdulattal felakasztotta a köntösét.
Kábán vánszorgott vissza a szobába, csüggedten rogyott le a selyemmel takart franciaágy szélére. Gondolatok kavarogtak a fejében. Most azonnal le kellene szaladnia a recepcióra és üvöltözve segítséget kérni, ám képtelen volt megtenni. Egyszerűen félt az értetlenségtől, a magyarázkodástól. Örök bizonytalanságban élt, fokozott kisebbrendűségi érzéssel és ez most ki is ütközött rajta, annak ellenére, hogy John mellett már tanult némi magabiztosságot.
– Nincs, ő nincs itt – motyogta maga elé. – Elrabolták? – nyúlt a telefonért, a rendőrséget tárcsázta.
A diszpécser belecsodálkozott a telefonba, amiért nem a recepciót hívta. A nyugodt férfihang türelemre intette.
Nem volt nehéz megfogadni a tanácsot, ereje sem volt felállni arról az ágyról, amelyben nemrég még a kedvese mellett aludt.
Annyira boldog volt az együtt töltött hetek, hónapok alatt Johnnal! Azzal a férfival, aki értelmet adott az életének, és most nincs sehol…
———————————————————————
… Mielőtt válaszra került volna sor, az ajtóban egy magas, öltönyös férfi jelent meg, és udvariasan köszönt a bent tartózkodóknak.
– Kit keres, uram? – fordult felé a nyomozónő.
– A szálloda igazgatója vagyok. Értesítettek a kollégák, hogy gond van ebben a szobában. Megtudhatnám, mi történt?
– A hölgy bejelentése alapján keressük John King urat, akit állítólag elraboltak ebből a szobából.
– Értem. Bejöhetek? – kérdezte a férfi.
Csilla körbenézett. A háttérben dolgozó két kollégája már végzett, ezért beleegyezően bólintott.
A férfi körbejárta a lakosztály hálóját, végigsimította a takarót, párnát.
– Az ágynemű frissen van felhúzva, itt nem aludt senki. Megengedi, hogy telefonáljak a recepcióra? – nézett kérdőn Csillára, aki bólintott. A férfi máris tárcsázott: – Van egy sejtésem.
A nyomozónő alaposan megfigyelte. Első ránézésre sunyiságot látott az arcán, mintha gúnyosan mosolyogna.
Állandóan ilyen az arckifejezése vagy tud valamit?
Rövid telefonos tájékozódás után a szálloda vezetője helyeslően bólogatott és megkönnyebbülten sóhajtott.
– A recepción most közölték: King úr egy órája kijelentkezett. Taxit rendelt és a menyasszonyával együtt a repülőtérre ment. A lakosztály kulcsait is leadta.
– A menyasszonyával? – hökkent meg egyszerre a két nő.
– Igen – bólintott az igazgató.
– Milyen kulcsokat? – húzta össze a szemöldökét Csilla a bejárati ajtó zárjában fityegő kulcsra mutatva.
– A szemben lévő lakosztályét, ahová az úr menyasszonya jelentkezett be, és ahova a hölgy érkezését követően King úr is átköltözött. Ez a lakosztály csak az úr titkárnőjének állt a rendelkezésére, de láthatóan ő sem használta ki – intett az érintetlen ágyra.
Kathy elsápadt, csak hápogni tudott, de egy hang sem jött ki a torkán.
Ekkor lépett be Csilla kollégája, aki alátámasztotta az igazgató által előadottakat. Ő is hasonló információkat kapott a recepción: John King elhagyta a szállodát. Már telefonáltak is a reptérre, és a férfi azon a gépen volt, amelyik talán öt perce szállt fel, tehát már nincs is Magyarországon.
– Nem értem. Ez nem lehet igaz – kapkodta a levegőt Kathy. – Az a szobapincér…
