– Takarodj innen, te semmirekellő csavargó! – rohan felém nyújtófával egy termetes asszonyság. Rohan? Gurul. Majdnem felnevetek, de gyorsan lefagy az arcomról a vigyor, mert a nő nyomában meglátom a molnárt, vasvillával a kezében. Rémülten emelem fel a kezem, a husángot a földre dobva, de ez sem állítja meg a malom gazdáját.
– Nem akarok rosszat – kiáltom felé, de már látom, hogy süket fülekre találtam. Hátrálok, de sajnos a folyó felé. Kapkodom a fejem, hogyan szaladhatnék vissza az erdőbe, de ez az őrült molnár a vasvillával a víz felé terel.
– Állj meg, te barom! – kurjantok rá torkom szakadtából, és mintha csak a hangerőm lenne ilyen hatásos, a malom rozoga boronafala hatalmas csattanással kidől. Az öreg kezéből majdnem kiesik a vasvilla, a molnárné visítása még a robajt is túllicitálja. Én viszont nagyon gyorsan kapcsolok, elkapom a veszélyes szerszám nyelét közvetlenül a villa fölött, ezzel jó nagyot rántok a molnáron. Hogy én mekkora barom vagyok! Majdnem magamra rántom a vasvillát molnárostól, mindenestől, csak egy hajszálon múlt, hogy nem saját magam szúrtam hasba. De nem is ez a legnagyobb baj, megcsúsztam, és most kapálózva repülök a folyóba, és azt látom, jön velem a molnár is.
– Jaj, jaj – sikítozik az asszonyság, miközben szaladgál a parton, mint a mérgezett egér. Nekem meg lefagy a tököm, de nincs időm foglalkozni vele, mert az öreg úgy csapkod mellettem, mint valami elmeháborodott. Nem vagyok nagy ész, és a jeges víz is leblokkolta az agyam, de így is rájövök.
– Nem tudsz úszni? – kapom el a grabancát, és vontatom a malomkerék felé. A molnár meg még jobban csapkod.
– Nem akarok meghalni! Engedj el, mert mindjárt elkap a kerék – sikítja bugyborékolva.
– Dehogy kap el – lihegem, mert közben majd megszakadok, hogy odavontassam a lapátot tartó szerkezethez. Fél kézzel kapaszkodok, miközben a másik tenyeremből, mint valami nyálkás sikló, egyszerűen kicsúszik a molnár.
– A rohadt életbe! – ugrok az elmerülő fickó után. Szerencsére időben utolérem, és így magam előtt tolom fel a fatákolmányon. – Remélem nem fulladtál meg – morgom magamban, mert úgy elhagyta magát, mint egy zsák. Nekem meg van éppen elég bajom, nemhogy hullákat pecázzak ki a vadul zubogó folyóból.
