Rettegve nyújtom a kezem, érzem, ahogy a láng közepén valaki gyengéden megszorítja, és máris húz magával.
– Ne! – sikít a hátam mögött Emese hangja, és megragadja a másik kezem.
Egyik oldalról a tűz húz, a másikról barátnőm kapaszkodik kétségbeesetten a kezembe.
– Engedj el! – üvöltök hátra, de Emese tovább szorítja a csuklóm.
Minden igyekezetem kárba vész, a másodpercek töredéke alatt magammal rántom egyetlen barátomat. Érzem, ahogy az ujjai elernyednek, és már csak egyet tehetek, elkapom a kezét, és tovább viszem magammal. Ha elengedném, visszazuhanva szörnyet halna.
Szememet ijedten szorítom össze. Repülünk, majd váratlanul pörögni kezdünk. Tornádóként forog velem a világ, mégsem szédülök, hirtelen kíváncsivá tesz a fura utazás, amikor villámként hasít belém a gondolat: Emese megég a tűzben! Hirtelen fordítom hátra a fejem, és ugyanolyan gyorsan visszakapom. Emese egész testét beborítja a láng.
Nem érzékelem az időt, csak azt, hogy zuhanunk. Az őrült pörgésben hirtelen lelassulok, majd teljes erővel becsapódok valamilyen kemény felületbe.
A farcsontomon végig fut a fájdalom, de mit sem törődök vele, csak szorítom Emese ujjait. A szemem összeszorítom, nem merem kinyitni, rettegek a rám váró látványtól. Már láttam a saját testvérem szénné égett testét, és most nem akarom látni a barátomét.
– Meg kell tennem, ki kell nyitnom! – biztatom magam, amikor megérzem tenyeremben az apró moccanást.
Abban a pillanatban kipattan a szemem. A látvány nem semmi. Emese arca tűzvörös, szőke varkocsában fekete pernye fecnik, szeme alatt kormos csíkok húzódnak, akár egy bevetésre készülő kommandósnak.
– A rohadt életbe! – káromkodja el magát, belőlem pedig kirobban a felhőtlen nevetés. – Nem kellett volna az este az a piálás, az a joint meg különösen nem – fogja Emese a fejét. – De tudod, a fiúk mind hazajöttek… – akad el a szava, nem folytatja, csak tátott szájjal néz körbe-körbe. – Hol a búsban vagyunk, és hogy kerültünk ide?
További részletek: Képes utazás a Sámánok világába
