A beszélgetés fonalát megzavarta, hogy az egyik férfi felkiáltott a sivatag felől közeledő lovas láttán. Szempillantás alatt kisebb zűrzavar keletkezett a falu lakói között. Néhányan berohantak a fegyverükért, míg egyikük fel nem kiáltott.
– Csak egy lovas, nincsenek többen.
A lovas, ahogy közelebb ért, Évának egyre hevesebben dobogott a szíve, de nem a boldogságtól. Felismerte Fadit. Ádám előrelépett, hogy ő is megszemlélhesse miféle alak tart a táborba. Nem jó emlékei voltak az ismeretlen látogatók miatt, még mindig sajgott a válla. Éva odaszaladt hozzá, belekapaszkodott. Segélykérően nézett vissza Áronra, aki komótosan odasétált. Ennyi elég volt Évának, a két testvérével az oldalán mindjárt bátrabbnak érezte magát.
– Ez Fadi, ő az, aki… – nézett fel Áronra, aki összeráncolta a szemöldökét. Azt hiszem, le kell ütnöm a fickót vagy lehet kibelezem – fújta fel magát, de igyekezett nyugodt maradni. Ádámmal összenéztek és valószínűleg mindketten az arab kinyuvasztására gondoltak, de minimum egy jó nagy verésre.
Az idegen lőtávolságon kívül megállt, leszállt a lováról, kezébe egy marék homokot vett és a levegőbe szórta.
–Most mit csinál? – nézett nagy szemekkel Éva a bátyjára.
– Homokozik a kis buzi – röhögött fel Ádám. Áron elnevette magát úgy rázta a fejét.
– Az lehet, hogy meleg a fickó, de most azt jelzi, hogy békével jött. No, majd meglátjuk.
Fadi határozottan lépte át a falu határát és egyenesen Éva felé tartott. Áron védelmezően lépett elé, ám az arab férfi Ádám előtt állt meg. Szavai gyorsak voltak, határozottak. A fiatalabb testvér kényszeredetten nézett körbe, nem igazán értette, mit akar az az ember. Az arab nyelvtudása nem volt túl jó, de mielőtt végig gondolta volna, hogy mit tegyen, Áron válaszolt helyette. Majd megfordult, kézen fogta a háta mögött megbújó lányt és magához húzta.
Fadi dühösen csapott a levegőbe és sietős léptekkel a lovához ment.
Néhány perc alatt zajlott le minden. Éva semmit nem értett az egészből, csak azt, hogy a gyűlölt férfi végre elmegy.
– Mit akart? – bújt ki Áron öleléséből.
– Na, mit? Téged –, húzta el a száját Áron – azt állítja, hogy a menyasszonya vagy, mert elfogadtad a jegyajándékot – hallgatott el és bámult a porfelhőre, ami még mindig nem ült el Fadi nyomában.

