A nő megjelenése úgy zavarta meg a község csendjét, ahogy a hirtelen érkező vihar, villámként csapott le. Napok teltek el az idegen megérkezésétől, de a pezsgés nem maradt abba. Egyesek hátán a hideg futkosott, míg a többiek csodálattal tekintettek a jelenségre. Így volt ezen a csendes vasárnap délután is.
Az emberek ebéd után kivonultak a központi parkba egy kis találkozásra, csevegésre. Az anyák kihozták a gyerekeiket a játszótérre, míg a férfiak a kocsma udvarán sörözgettek.
A központi park kerti padjain futótűzként futott végig a hír.
– Jön!
Akaratlanul is mindenki egyirányba tekintett, arra, ahonnan a jelenség érkezett. Már napok óta beszédtéma volt az ismeretlen megjelenése, hiszen ebben a faluban semmi nem maradhatott titok, még maga a polgármester felesége is szorgalmasan kutatott a rejtélyes egyén kiléte után. Ám minden praktikát bevetve is csak annyit lehetett tudni, hogy egy szomszédos kisvárosból érkezett, ahol csupán néhány hónapig maradt. És most éppen az ő falujukban vonult végig a főúton. A nő kiemelkedett a falu viszonylag alacsony asszonyai közül, de nem csak magasságával, hanem extrém megjelenésével is, így elkerülhetetlen volt a figyelem azonnali ráterelődése. A látványt tetézte a vérvörös blúz, amely kiemelte a formás melleket. Fekete bőr öv szorosan tapadt a karcsú derékra, melyet irigykedve néztek azok a nők, akiknek már némi zsír rakódott a hastájékukra, de még a csinosabbak is elismerően bólintottak. A nő csípőjén megfeszült a fekete bőrnadrág, nem is akadt olyan férfi, aki le tudta volna venni a szemét a gömbölyű fenékről. Az öregek pipafüst mellett tárgyalták, hogy bezzeg az ő idejükben a lányok nem mutattak ennyit magukból.
Az idősebb asszonyok között is jó téma volt a különös idegen.
– Boszorkány – sziszegte a vasárnap délutáni pletykapartit vezető Julcsi néni.
– Ugyan már! – ingatja a fejét egy ősz hajú asszony. – Inkább egy angyal, olyan gyönyörű – sóhajtotta a levegőbe. Ennyi elég is volt indításnak, máris beindult a vita.
Az idegen csak egy futó pillantást vetett a tér távolabbi sarkában pletykálkodó asszonyok felé, halványan elmosolyodott, hiszen ő tisztán hallotta az asszonyok vitáját, bármilyen messze is voltak. Már rég nem törődött az ilyen beszédekkel. Hosszú évtizedek óta járta az országot, és végezte a kötelező vadászatát. Akit keresett, azt egyáltalán nem könnyű megtalálni, hiszen bármelyik ember megfelelhetett a kritériumnak.
Megállt a hangosan játszadozó gyerekek közelében, akik ügyet sem vetettek rá. Hosszan szemlélte a gyerekeket, egyenként kereste a pillantásukat. Mindez a távolabb ülő anyáknak is feltűnt, bár éppen a legújabb divat a téma, amit az idegen megjelenése már amúgy is megzavart. Az anyák gyanúsan figyelték a fura nő szemlélődését.
– Tán irigyli a porontyainkat – vihogott fel egy szőke anyuka, a többiek vele kacarásztak.
A vörös blúzos nő a gyerekcsapat után a kártyázó férfiak felé vette az irányt, ami már jobban felkavarta a kedélyeket. Szinte mindegyik férfi felkapta a tekintetét és vagy zavarba jött, vagy izgalomba, ahogy a szépséges nő farkasszemet nézett vele. Mindez másodpercek alatt történt, és már csak a megbabonázott férfiak bámultak elhűlve a különös nőre. Az aggastyánok hirtelen fiatalnak érezték magukat, a középkorúak szíve nagyot dobbant, az ifjabbak…azok máshol voltak. A helyi kocsma alaposan lekötötte a fiatalabb férfiakat, különösen hétvégén. A hosszú hét után jól esett sör mellett politizálni.
A kártyajátékosok kezében állt a kártya, a kibicek sem mozdultak, csupán a szemük lógott kocsányon. Olyan volt ez a pillanat, mint egy festmény, amelyet az idegen nő festett a szemével. A másodpercek röpültek és a kép a semmibe veszett, mintha nem is létezett volna. Az egyik kártyajátékos az asztalra dobta a lapjait, míg a másik káromkodott, mert nem ő nyert.
A nő hátat fordított és újra a csevegő idős asszonyok felé tartott, ott csupán pár másodpercig állt meg, míg a ráncokkal keretezett szemekbe pillantott. Nem találta meg, amit keresett.
Már a háta mögül hallotta a felháborodott megjegyzéseket.
– Mondom, én, hogy ez egy boszorkány! Láttátok, milyen nézése van? Hogy megbámult mindegyikőnket! Még a hideg is végigfutott a hátamon.
– Én nem láttam – suttogta egyikük.
– Naná! Bözsi, hogy láttad volna? Neked akkora zöld hályog van a szemeden, hogy csak na!
Az idegen megtorpant, szélsebesen visszafordult. Az asszonyok se köpni se nyelni nem tudtak, amint a nő újra ott termett és ismét végigfuttatta a pillantását a pletykakörön. Egyikük homályos tekintetén kicsit tovább időzött. Megrázta a fejét és ismét a hátát mutatta.
– A mindenségit! – kapta fel a vizet az egyik asszony. – Még ilyet! Mit képzel ez a nő, hogy csak úgy mereszti a szemét ránk – fújt mérgesen, majd fiatalosan felpattant, úgy iramodott a nő után.
– Álljon meg csak! – ripakodott rá csípőre tett kézzel. Elszántan ráncolta a szemöldökét.
A nő megfordul és a háta mögött fújtató fejkendős asszonyra mosolygott, aki megilletődötten engedte le a kezét, láthatóan elpárolgott a bátorsága.
– Ö…Ö… – dadogta a néni. A különös idegen várt, miközben biztatóan bazsalygott az asszonyra, aki rövid hallgatás után csak elszánta magát. – Mondja, csak kedveském, miért nézett meg annyira bennünket? Tán keres valakit?
– Így van, a lányomat keresem – válaszolt a vörös blúzos nő, és egy lendülettel megfordult, ezzel magára hagyta az asszonyt, akinek millió kérdés kavargott a fejében, de egyetlen hang sem jött ki a torkán.
Az idős asszony egy darabig csak toporog, majd vissza ólálkodott a többiekhez.
– Na, mondjad már Julis, mit beszéltél azzal a nővel – esett neki a szomszédasszonya, de az csak vakarta a fejét, de úgy, hogy még a fejkendőjét is hátratolta.
– Bolond ez a nő! Halljátok, asszongya, hogy a lányát keresi. Köztünk, akik már elég vének vagyunk…
– Mihez, te Julis? – csattant egy másik asszony.
– Hogy a lánya legyél, nénje – csapott a levegőbe.
No, ezen elcsemegézett még egy darabig az asszonykórus.
A magányos fiatal nő egyedüli megjelenése is igen sok beszédnek adott alapot, de amit igazán nem értettek, az a különös szemkontaktus kereső szokása volt. Az is igen sok találgatásra adott okot, hogy a nő talán harminc éves lehetett, de a haja teljesen ősz volt.
Ezer fény csillant a hófehér fürtök között, amely majdnem a derekáig ért. A fények apró csillagoknak látszottak, amelyek fel-felvillantak, mintha ékköveket fontak volna a teljesen hófehér hajtincsek közzé.
– Mondom én, hogy valami nem stimmel ezzel a lánnyal – folytatódott a nő háta mögött az újabb sutyorgás. – Hogyan lehet ősz egy ilyen fiatal nő?
– Befestette?
– Ugyan már! Minek festené be valaki a haját őszre? Még ha fakó szőke lenne… – húzta fel a fejkendőjét egyikük, amely alól kivillantak a sárgás fehér fonott hajtincsei. – és mi a franc az a hajában? Kinek van rá annyi ideje, hogy befonjon ennyi csillámot a hajába? Biztos nincsen ura, mert akkor… – legyintett a levegőbe egyikük.
A távozó nő már nem foglalkozott a mendemondákkal, határozott léptekkel elindult arra, ahonnan jött, amikor két kisgyerek odaszaladt hozzá. A gyerekek nem féltek kimondani, azt, amiről a szüleik csak pusmogtak.
– Néni, te boszorkány vagy? – szorított össze a száját a kisfiú, míg kislány nyílt szívvel, bájos mosollyal nézett fel a fehér hajú nőre.
– Angyal vagy? Ugye az vagy?
A nő leguggolt a kicsik elé majd, mindkettőjük arcát végigsimította.
– Szeretnétek tudni? Áruljam el? – mosolygott sejtelmesen. A gyerekek megilletődve bólogattak és nagyra nyílt szemmel néztek a fehér hajú fiatal nőre. – Nem vagyok sem boszorkány, sem angyal, de még csak ördög sem.
– Akkor mi? – suttogta az egyik csöppség.
– Varázsló vagyok – simogatta meg a két kicsi fejét, felállt, majd hátat fordítva méltóságteljesen távozott. A kislány az anyjához rohant lelkesen újságolva, amit megtudott, míg a fiú nézte a távozó varázslónőt. Kellett egy kis idő, hogy összeszedje a bátorságát.
– És mi a neved? – kiáltott utána.
– Arinda – fordult meg és könnyedén intett a gyermeknek. Addigra már mindenki az új információt tárgyalta. A hitetlenkedő összecsaptak a mesében hívőkkel.
A teret körülvevő fák közül kilépett egy alak, fejét fekete csuklya fedte. A férfi óvatosan az asszonyok felé lesett, de azok egymás szavába vágva vitáztak, így rá sem hederítettek, így az alak begyorsította a lépéseit, hogy a beérje a különös nőt.
